Címlap

Határtalanul

GINOP pályázat

Alapítvány

Pénziránytű

Vízdij

EFOP-1.8.5-17-2017-00016

Az egészséges táplálkozást népszerűsítő fórum 2018. szeptember 13.

 

A pályázati időszakban megtartott újabb egészséges táplálkozást népszerűsítő fórumunk fő célközönsége diákjaink szülei voltak. A fórum témáit valós problémák szülték. Már az első héten nem egy alkalommal több tanulónk is rosszul lett. Volt, akihez mentőt is kellett hívnunk.

 

 

Tájékoztató nap 2018. augusztus 31.

 

 

A pályázati program keretében harmadszor került megrendezésre az egészséges életmódot népszerűsítő Tájékoztató Napunk. A programot a középkorú korosztály számára szántuk elsősorban, de nyitottak voltunk a fiatalabbak irányába is.

Ételkészítő verseny 2018. augusztus 30.

 

A pályázati program keretében egy kellemes erdei környezetben bonyolítottuk le a harmadik ételkészítő versenyünket. Azért került sor a két nappal korábbi program megismétlésére, mert az előzetes igényfelmérések alapján ezt tűnt célszerűnek. A program egy része a természetközeli helyszínhez igazodva könnyű, egészséges ételek elkészítéséből állt. A programot ezen kívül érdekes előadásokkal, játékos mozgásos feladatokkal színesítettük. 

 

 

 

Ételkészítő verseny 2018. augusztus 28.

 

A pályázati program keretében egy kellemes erdei környezetben bonyolítottuk le második ételkészítő versenyünket. A program a helyszínhez igazodva nem csak könnyű, egészséges ételek készítéséből állt, hanem érdekes előadásokkal, játékos mozgásos feladatokkal színesítettük. 

 

Az egészséges táplálkozást népszerűsítő fórum 2018. június 29.

 

 

A pályázati időszakban megtartott harmadik egészséges táplálkozást népszerűsítő fórumunk fő célközönsége iskolánk pedagógus és nem pedagógus dolgozói voltak  

Tájékoztató nap 2018. június 15.

 

 

 

A pályázati program keretében másodszor került megrendezésre az egészséges életmódot népszerűsítő Tájékoztató Napunk. Nagyon változatos és jó hangulatú napot sikerült megrendeznünk.

Ételkészítő verseny 2018. június 14.

 

A pályázati program keretében először került megrendezésre főzőverseny az iskolában. A feladat nem volt túl egyszerű, ugyanis nem a hagyományos, magyaros ételeket vártuk a diákoktól. A meghirdetett versenyben könnyen elkészíthető, hideg elő- vagy főételeket, desszerteket vártunk a versenyzőktől az egészséges táplálkozás jegyében. 

 

 

Tájékoztató nap 2018. június 8.

 

 

A pályázati program keretében először került megrendezésre az egészséges életmódot népszerűsítő Tájékoztató Napunk. A szinte egész napos program keretében rendeztünk interaktív vetélkedőt, kosárlabda dobó versenyt, előadást és ételkóstolást.

Az egészséges táplálkozást népszerűsítő fórum 2018. május 31.

 


 

A pályázati időszakban megtartott második egészséges táplálkozást népszerűsítő fórumunk fő célközönsége leendő diákjaink és szüleik voltak. Előadásokkal, jelenlegi diákjaink által készített plakátkiállítással, büfével vártuk az érdeklődőket.

Az egészséges táplálkozást népszerűsítő fórum 2018. május 30.


 

A pályázat keretében első alkalommal tartottuk meg az Egészséges táplálkozást népszerűsítő Fórumunkat. Célunk az volt, hogy az érdeklődő diákok és szülők figyelmét felkeltsük a téma iránt.