Címlap

Határtalanul

GINOP pályázat

Alapítvány

Pénziránytű

Vízdij

Az egészséges táplálkozást népszerűsítő fórum 2018. szeptember 20.

 

Az egészséges táplálkozást népszerűsítő fórumunk megtartására ötödik alkalommal került sor. A rendezvény apropóját az adta, hogy az egy héttel korábbi fórumot követően többen jelezték, hogy nem tudtak eljönni, ugyanakkor érdekelné őket is ez a téma 

 

Ezért döntöttünk úgy, hogy megismételjük az előadás sorozatot. Szintén kérés volt, hogy a nagy meleg miatt kicsit tegyük későbbre a kezdés időpontját. Még így is volt olyan csoport, akik inkább a szabadban tartották meg az előadást. A fő célközönségünk természetesen megint a szülők voltak.
Az első nagyobb téma a „Miért fontos a reggeli?” címet kapta. Nyilván minden szülő tisztában van vele, hogy milyen fontos a reggeli, de sajnos sokszor elintézik, elintézzük azzal, hogy nincs rá idő, vagy majd vesz valamit a gyerek a büfében vagy a pékségben. Az előadás során nem a kioktatás volt a célunk, inkább megpróbáltuk őket megismertetni, olyan reggelikkel, amelyek kis előkészülettel, odafigyeléssel, tudatossággal elkészíthetőek, ugyanakkor egészségesek és táplálóak. Nemcsak a recepteket ismerhették meg, hanem az elkészítési módokat is.
 
Második előadásunk a folyadékbevitel fontosságáról szólt. Korábban ez is komoly problémákat jelentett, ugyanis a tanulók nem szívesen ittak a mosdóban, volt, aki nem tehette meg, hogy a büfében innivalót vásároljon magának. Az ivó kutak felszerelése óta ez szemmell láthatóan változott. Diákjaink előszeretettel használják és bevallottan több vizet isznak, mint korábban. Harmadik előadásunkban folyadékfogyasztással kapcsolatos telefonos applikációkkal ismertettük meg az érdeklődőket. Most csak két applikációt mutattunk be, ugyanis az előző héten úgy tűnt, hogy ez a kettő nyerte el a szülők tetszését. (Hydro Coach, Water Drink Reminder,). Természetesen most is jó páran voltak, akik még nem hallottak ilyen alkalmazásokról, miközben használatuk nem túl bonyolult, még az idősebb korosztály számára is könnyen elsajátítható.
A szünetekben, illetve az előadások alatt is büfé étkezést biztosítottunk vendégeink számára. Ennek megvalósításakor törekedtünk arra, hogy egészséges ételeket szolgáljunk fel. Ilyen volt a teljes kiőrlésű rozs, illetve tönkölylisztből készült pogácsa, illetve a friss idényjellegű gyümölcs és természetesen ásványvíz.
Bízunk benne, hogy programjaink elérik céljukat és a szülők tudatosabban odafigyelnek majd gyermekeik étkezésére.